A környezet, illetve az emberi egészség védelme érdekében fontos a környezettudatos magatartás kialakítása.
A 2000. évi XLIII. számú hulladékgazdálkodásról szóló törvény értelmében a cél: a környezet hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése érdekében a hulladékkeletkezés, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a fogyasztás-termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.
November 19.-én ünnepelte a kajak-kenu klub megalakulásának 50. évfordulóját. A jeles eseményre zsúfolásig megtelt a kultúrház nagyterme és külön örömünkre többen is jelen voltak azok közül, akik 50 évvel ezelőtt az „alapítók” között voltak. Sajnos mindenki nem lehetett jelen ezen az ünnepségen - aki valaha is kajakozott - hiszen az 50 év alatt több százan sportoltak az egyesületünkben.
Az ünnepségen Sinka József elnök üdvözölte a megjelenteket, majd Csikós Gyuri bácsi visszaemlékezését olvasta fel a klub történetéről Petrovic Maja és Szabó Alexa, akik az idén a magyar bajnokságon hatodik helyezést értek el. Az írást teljes terjedelemben közöljük, mely hűen tükrözi az 50 év történetét.
A bölcsőde ismét a régi helyén, de a szépen felújított épületben működik. A gyerekek megilletődve, de kíváncsi tekintettel vették birtokukba a sok újdonságot rejtő csoportszobákat.
Az engedélyezett gyermeklétszámunk 12 főről 20 főre emelkedett. Jelenleg 19 kisgyermeket gondozunk a két szobában 4 kisgyermeknevelővel. Kisgyermeknevelőinkre az együttgondolkodás és együttnevelés a jellemző, a gyermekek egyéniségének tiszteletben tartása, a bölcsődei gondozás-nevelés alapelveinek maximális betartása. Belső igényből fakadó minőségi munkára törekszünk. Nevelőmunkánkban legfontosabb a játék, a játékos légkör biztosítása. Alapelvünk a szülők iránti tisztelet, megbecsülés.
Igyekszünk a családok igényeinek megfelelően megújítani szolgáltatásainkat, ugyanakkor szem előtt kívánjuk tartani a családias, jó hangulatú bölcsődei légkör megteremtését, ahol nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek is jól érzik magukat. „Sajátjuknak” tartják és vallják a munkahelyüket.
Szervezett keretek között a 15/1988. (IV. 30.) NM rendelet 44§ b) bekezdésének megfelelően bevezetésre kerül intézményünkben, heti egy alkalommal az időszakos gyermekfelügyelet.
A szülő elfoglaltsága idejére, néhány órára kérheti gyermeke felügyeletét. Az időszakosan gondozott kisgyermek felvehető a normál bölcsődei csoport üres férőhelyeire. Célunk, hogy azoknak a családoknak, édesanyáknak segítsünk, akik váratlan helyzetbe kerülnek (ügyintézés, vizsga, tanulás) és emiatt gondot okozhat kisgyermekük felügyelete rövid időre.
A csoportösszetétel változékonysága és a széles skálán mozgó elvárások kezelése a gondozónőtől kiemelkedően magas szintű ismereteket, rugalmasságot igényel. A gondozónő feladatai, munkarendje a bölcsődei gondozás-nevelés elvei és az aznapi csoport alapján szervezendő.
Az időszakos bölcsődei elhelyezés igénybe vétele esetén is fokozatosan, lehetőleg a szülővel történik a kisgyermekek beszoktatása.
Amit a szolgáltatás igénybe vétele előtt tudni kell:
-Az időszakos gyermekfelügyeletet csak egészséges gyerekek vehetik igénybe,
-A szolgáltatás nem tartozik a bölcsőde alapellátásába, ezért térítési díja: első órára 250 Ft, minden további megkezdett óra 150 Ft
-Ahhoz, hogy a munka megszervezése gördülékenyen menjen szükséges, hogy a szülő igényét előzetesen bejelentse. (legkésőbb előző nap délig) tel.: 06-66/218-464
-A férőhely korlátozott, ezért mindig a bejelentkezés sorrendjében regisztrálunk.
-Csak bölcsődés korú, 2-4 éves korú gyermekek számára vehető igénybe.
FELHÍVÁS
A Körös Művelődési Ház és Könyvtár 2012 tavaszán fotókiállítást szeretne rendezni a 20. századi békésszentandrási eseményekről.
Köszönjük eddigi segítségüket, melyet ezután is szívesen fogadunk.
Szívesen vennénk a fényképeket bármilyen témában pl.: községi rendezvényekről, családi eseményekről, régi épületekről vagy valamilyen érdekesnek tartott történésről. A fényképeket szkennelés után azonnal visszaadnánk. Előre is köszönjük segítségüket!